Blogger Tips and TricksLatest Tips And TricksBlogger Tricks

2016. szeptember 29., csütörtök

Ma van a kávé világnapja!

Több, mint 25 éve Japánból indult el a kezdeményezés, hogy minden évben szeptember 29-én megünnepeljük a kávét és kultúráját. 2009 óta hivatalosan is megtartják a kávé világnapját, amit a legtöbb országban ezen a napon ünnepelnek meg.

A kávézók és kereskedések akciókkal, különleges kóstolókkal és finomabbnál- finomabb kávéitalokkal, izgalmas programokkal várják a vendégeket Európa-szerte és a tengerentúlon.


Így a mai nap sem telhet el bejegyzés nélkül...
Egy korábbi írásomban már írtam a kávéról 1-2 érdekességet, amit az alábbi linken tudsz elolvasni:

>> http://evoncafe.blogspot.hu/2016/06/erdekessegek-kaverol.html <<
Úgy gondoltam, ünnepeljük meg Frank Sinatra - The Coffee Song című fantasztikus slágerével.




Évente, körülbelül 500 milliárd csésze kávét fogyasztanak világszerte, amely naponta nagyjából 1,37 milliárd csészeóránként 57 millió csészepercenként 956 ezer csésze és másodpercenként 16 ezer csésze kávé elszürcsölgetését jelenti.

Néhány kávés bejegyzés blogunkból:

>> Mennyire ismered a kávétípusokat? <<

>> A kávénk leleplezi személyiségünket <<

>> Miből iszunk kávét? <<

>> A kávé az időjárás megmondója <<

>> Egy igazán finom, jó minőségű és egészséges kávé felfrissíti a napodat! <<




Te is kipróbálnád a gyógyhatását és a finom ízét?
Nézd meg webáruházunkban a kínálatot az alábbi linkre kattintva:




Tudom, hogy mindenki szeret spórolni, éppen ezért felajánlok Neked egy örök életre szóló ingyenes törzsvásárlói tagságot:

>> Vásárold meg törzsvásárlói áron (25%-al olcsóbban)! Bővebb információért kattints erre a linkre. <<

Kérdésed van, keress bátran, szívesen segítek!


Szép mosolygós napot!



„Ne gyorsan gazdagodjunk meg, hanem nagyon!”


INGYEN!

Ingyenes videósorozat
Olvasd tovább »

2016. szeptember 28., szerda

Divatját éli a vajas kávé

Ez is, mint minden más, a tengerentúlról indult el és kezdi meghódítani a világot.



Dave Asprey-nek, a Szilícium völgy egyik zsenijének az ötlete alapján indult el ez az új és egyre népszerűbb őrület.
Az új kávécsoda, a krémesen bársonyos íze mellett növeli az IQ-t és még fogyasztó hatással is bír.

A tudós szerint, amióta reggelente így fogyasztja kávéját, 12 ponttal nőtt az IQ szintje és kb. 50kg-ot leadott súlyfeleslegéből és kipihenten ébred.

Ugyanúgy készítsd el a kávédat mint eddig, csak tegyél hozzá egy kis teavajat.

Mi ganodermás kávéval készítjük, mert így még jobb hatást fejt ki a szervezetre és még egészséges is!
Próbáld ki receptünket és érezni fogod a különbséget!

Kiváló minőségű, adalékanyagmentes kávéőrleményből készül!

Hozzávalók 1 adagra

- 100%-os arabica instant kávépor (Lingzhi Black Coffee - ganoderma kivonattal)
- 1 teáskanál teavaj (házi)
- 1 teáskanál kókuszzsír (csak akkor, ha fokozni szeretnéd a hatást)
- ízlés szerint cukor (barna)

Elkészítése:

Egy tasak Lingzhi Black Coffee- hoz tölts 60-70 fokos vízet, majd tedd hozzá a vajat és a kókuszzsírt és jól keverd össze. Ezután már fogyaszthatod is.



A kész kávéd, a tejes kávéra emlékeztet, ugyanakkor krémesen lágy.
Elfogyasztása után már fél órával érezhető a hatása.
Tisztábbak lesznek a gondolataid, aktívabb és kreatívabb leszel.
Pár hét elteltével érezheted, hogy energikusabb leszel és még a felesleges kilók is elkezdenek lejönni....
Természetesen mindez csak akkor igaz, ha rendszeresen így fogyasztod el a kávédat és mellette másikat nem iszol.
       

Élvezd a bársonyosan finom ízét és a különleges hatását!

Váljék egészségedre!


A hozzávalók egy részét ( Lingzhi Black Coffee) megvásárolhatod webáruházunkban, az alábbi linkre kattintva.




Amennyiben bármilyen kérdésed van, szívesen segítek!

>> Elérhetőségeim ide kattintva éred el. <<

>> Ha törzsvásárlói áron szeretnéd (25%-al olcsóbban) megvásárolni, akkor a további információért kattints ide. <<

Szép mosolygós napot!


„Ne gyorsan gazdagodjunk meg, hanem nagyon!”
Olvasd tovább »

2016. szeptember 27., kedd

Képes vagyok rá!

A történelemből ismerünk több olyan neves tudóst, zsenit, akik hittek saját magukban, hogy amit el akarnak érni életükben, azt meg is tudják valósítani. Pedig őket a társadalom, a közösség több esetben is lenézte, őrültnek titulálta.


Ott van például Kolumbusz, aki bebizonyította, hogy a föld gömbölyű és létezik egy rövidebb út India felé.
Einstein, akit fizikából megbuktattak, majd megalkotta az energiamegmaradás törvényét.
Henry Ford autó mobilt épített, pedig le akarták beszélni róla...
A Wright fivérek megépítették a világ első motorral hajtott irányítható repülőgépét. Bennük még a saját apjuk sem hitt.

Egy közös van mindannyiukban: hittek saját magukban, hogy képesek kivitelezni terveiket és meg is valósították!

Veled is biztos megtörtént már, hogy valami ötleted, vagy terved volt, de benned lévő félelem megingatott...
Féltél, hogy mások mit mondanak, nem hittél eléggé magadban....

Miért?

A probléma forrása, a közvetlen környezetedben van. El sem hinnéd, hogy a szüleid, barátaid, ismerőseid sokszor a legnagyobb ellenséged abban, hogy álmaid megvalósítsd!
Ez az igazság!
Előállsz valami ötlettel... mi történik? Jönnek a válaszok:
- Nem vagy normális!
- Úgy sem sikerül!
- Felejtsd el, csak időpocsékolás!
- Nekem sem jött össze!
- Te... még erre sem vagy képes!
És még sorolhatnám....
Ezek az emberek a következők miatt ellenzik az elképzelésed: 
- irigységből
- saját maguk sem hisznek benne
- elkönyveltek téged valamilyennek
- megmondják a tutit, hogy az nem működik
...

Soha ne hallgass rájuk!

Bármit megvalósíthatsz a földön, csak hinned kell erősen benne, hogy képes vagy rá!
Ha valamit el szeretnél érni, akkor tudatosítsd magadban, hogy képes vagy rá, képzeld el, hogy már csinálod és Te vagy a legjobb benne.

Ereszd szabadjára a gondolataidat, mert azoknak teremtő ereje van!



Készen állsz arra, hogy egy minőségibb életet teremts magadnak és szeretteidnek?

Gyere, segítek abban, hogy Te is megtapasztalhasd.... 

Az én sikerem nélküled is garantált, a tiédhez TE kellesz!


Szeretnél, napi pár órában kényelmesen dolgozni és kialakítani egy otthonról, online működő üzletet?

Most már csak rajtad áll, hogy mit szeretnél kezdeni a jövőddel!

Egy kis segítség a döntéshez:

>> http://evoncafe.blogspot.hu/2016/06/legy-egeszseges-merj-almodni-nagyot-es.html <<

>> http://evoncafe.blogspot.hu/2016/06/keress-penzt-kavezassal.html <<


Szép mosolygós napot!


Olvasd tovább »

2016. szeptember 26., hétfő

Nyaltál már ganoderma kávés jégkrémet?

Jégkrémet szinte mindenki nyalt már életében, kávésat kevesebben, de lemerem fogadni, hogy ganodermásat alig...




Megosztok egy egészen különleges receptet, mely a legtöbb kávé rajongónak, a kedvence közé fog tartozni.
Igaz vége van a nyárnak, de egy biztos, hogy jégkrémet nyalni egész évben jó!

A ganodermától nemcsak különleges, hanem egészséges is!

Kiváló minőségű, adalékanyagmentes kávéőrleményből készül!

- 100%-os arabica instant kávépor (Lingzhi Black Coffee - ganoderma kivonattal)
- cukrozott sűrített tej
- pár kis darabra tört csokoládé



Elkészítése:


Egy tasak Lingzhi Black Coffee- t 60-70 fokos vízben keverd el, majd töltsd bele egy fagyálló kisebb pohárba (feles/decis).

Keverj hozzá a sűrített tejből az ízlésednek megfelelően és szórj bele pár kisebb darab csokit.
Hagyd kihűlni, ezután tegyél a pohár tetejére egy muffin papírt, melyet átszúrsz egy erősebb pálcával úgy, hogy a pálca a pohár feléig érjen.
Rakd mélyhűtőbe 2-3 óra hosszára.

Miután megfagyott, szedd ki a pohárból óvatosan és máris élvezheted, a különlegesen zamatos és finom nyalánkságot!


Váljék egészségedre!


A hozzávalók egy részét ( Lingzhi Black Coffee) vásárold meg webáruházunkból, az alábbi linkre kattintva.




Amennyiben bármilyen kérdésed van, szívesen segítek!

>> Elérhetőségeim ide kattintva éred el. <<

>> Ha törzsvásárlói áron szeretnéd (25%-al olcsóbban) megvásárolni, akkor a további információért kattints ide. <<

Szép mosolygós napot!


„Ne gyorsan gazdagodjunk meg, hanem nagyon!”
Olvasd tovább »

Hibák, amit fiatalon sokan elkövetnek életükben...

Ismerős a szitu, mikor a szülő mondja a gyerekének, hogy tanulj a hibámból, nehogy te is elkövesd....
De mégis sokan fittyet hányva, mennek a fejük után és jön a fekete leves....

Összegyűjtöttem egy kisebb csokorra valót ezekből, amire érdemes odafigyelni:

1. Túlzásba vitt szórakozás

Szinte minden fiatal megtapasztalja élete folyamán a szórakozás élményét. Gimis- és főiskolás bulik, csajozás, pasizás, stb.
A fiataloknál ez az időszak, főleg a 20-as éveikre jellemző.
Szórakozni kell, de a mértékét illő lenne betartani. 
Gondolj bele! Napjaid azzal telnek, hogy tervezgeted a következő buli időpontját, akkor másra nem nagyon tudsz figyelmet fordítani, ami esetleg sokkal fontosabb lenne.
Ha állandósul a bulizás az életedben, egy idő után azt veszed észre, hogy kiégsz, eltelik az idő feletted és nem jutsz semmire....

2. Elhanyagoltság

Ezt a hibát, mindenki elköveti legalább egyszer az életében.
Ismerősek a következő mondatok?
- Nem érek rá...
- Megyek a barátomhoz/barátnőmhöz...
- Nincs kedvem hozzá...
- Fáradt vagyok....
- Hagyjál már... majd legközelebb....
- Bulizni megyek...
stb.
Sokáig sorolhatnám a kifogásokat, egy kisebb könyvet lehetne írni belőlük.
Alábbi két blogbejegyzésem is kapcsolódik, a kifogásokhoz:
>> http://evoncafe.blogspot.hu/2016/09/5-kifogas-amiert-cel-elott-feladod.html <<
>> http://evoncafe.blogspot.hu/2016/09/a-kifogas-legbiztosabb-ut-szegenyseg.html <<

Foglalkozz egy kicsit magaddal!
Tegyél olyat, amitől jobb leszel: olvass, tanulj, sportolj...
És ami a legfontosabb: szánj elég időt magadra!

3. Céltalan élet

Álmok nélkül nincsenek célok, célok hiányában nem lehetsz sikeres!
Céltalanul csak elvegetálsz az életben, sodródsz az árral, lesz ami lesz alapon és csak azt veszed észre, hogy nem tudsz érvényesülni.
Legyenek céljaid! Tervezd meg, hogyan tudod megvalósítani őket lépésről- lépésre.
Céljaid lehetnek rövid, vagy hosszú távon elérhetőek. 
Bízz magadban, hogy megtudod csinálni!

4. Pénzügyek elhanyagolása

Ismerős az érzés, mikor megkapod a zsebpénzed, vagy a fizetésed és gyorsan eltapsolod "fölösleges" dolgokra, majd mikor szükség lenne rá, nincs hová nyúlni....?
A legtöbb fiatal, sajnos beleesik ebbe a hibába. Nem tanítják meg nekik, hogy spóroljanak, ne költsék el pénzüket céltalan, szükségtelen, felesleges dolgokra. Pedig később milyen jól jönne!

5. Nem megfelelő időgazdálkodás

Ez az emberek többségére jellemző.
Az idő egy meghatározó tényező életünkben, mellyel nem megfelelően gazdálkodva, csak elveszel...
Tervezd meg a napi teendőidet, mint a sikeres emberek!
Használj határidőnaplót, melyben felírod, mikor mit kell tenned.
Rangsorolj! A fontosabb dolgokat helyezd előtérbe úgy, hogy a többit sem hanyagolod el. A végeredmény: azt veszed észre, hogy mindenre lesz időd!

6. Értéktelen kapcsolatok

A sikeres élet egyik meghatározó lételeme, a kapcsolatépítés.
De hogyan? A fiatalok erre nagyon vevők, de sokan közülük elkövetnek egy nagy hibát: nem a megfelelő kapcsolatokat ápolják, mivel tapasztalatlanok és sokszor felelőtlenek is.
Alkoholizálnak, hozzányúlnak különféle manipulatív szerekhez, bűnöznek, linkeskednek,... tisztelet a kivételnek.
A legfontosabb, hogy minőségi kapcsolatokat építsél (nem érdekből), amely meghatározó lesz az életed útján.
A statisztika szerint 100 emberből, körülbelül 15-20 ember lesz olyan, akikkel értékes kapcsolatot tudsz ápolni.

7. Egészség elhanyagolása

Azért hagytam utoljára, mert ez a legfontosabb tényező az életedben! Egészség hiányában, nem tudsz megfelelően érvényesülni. Figyelj oda a helyes táplálkozásra, kerüld a káros szenvedélyeket, mozogj, sportolj és ezeket tedd rendszerességgel.
Eredmény: jól fogod érezni magad!


Az alábbi két korábbi blogbejegyzésem segítséget adhat abban, hogy Te is a siker útjára lépj.

1. 
>> http://evoncafe.blogspot.hu/2016/08/csinald-amit-szeretsz-szeresd-amit.html <<

2.
>> http://evoncafe.blogspot.hu/2016/06/legy-egeszseges-merj-almodni-nagyot-es.html <<

Az egészség megőrzéséhez ajánlom webáruházunkat, ahol kiváló minőségű vitaminokat és kávés termékeket vásárolhatsz meg.




Szép mosolygós napot!



„Ne gyorsan gazdagodjunk meg, hanem nagyon!”
Olvasd tovább »

2016. szeptember 25., vasárnap

Kávé viagra helyett!

Nem lesz gondod az ágyban, ha naponta iszol kávét!


Számos kutatás alátámasztja, hogy azok a férfiak, akik naponta fogyasztanak kávét, náluk sokkal kevesebb az esélye, a merevedési zavaroknak.

Napi 85 mg -170 mg koffein elfogyasztásánál 42%- al csökkenhet az impotencia kockázata. 
(1 csésze kávé, kb. 100mg koffeint tartalmaz)

171 mg -303 mg napi adagnál, a fogyasztók körében 39 %- al kevesebb az esélye a probléma kialakulásának.

Köztudott, hogy a túlsúlyos és magas vérnyomásban szenvedő férfiaknál, gyakori problémát jelent a merevedési zavar.


A texasi egyetem kutatói szerint a koffein segít abban, hogy az artériák jobban átjárhatóvá váljanak, ezáltal megnövelve a véráramlást a férfiak nemes szervében (szerszámukban).

A koffein csökkenti a merevedési zavarok gyakoriságát a túlsúlyos férfiaknál, viszont ez a cukorbetegekre sajnos nem igaz.

A vizsgálatok nem hazudnak!
Napi egy- két csésze kávé jótékonyan hat a szervezetre.


Csökkentheti a szívroham kockázatának kialakulását és megvédhet a kettes típusú cukorbetegségtől (diabetes) és a bőrráktól is!
forrás: health.com

Természetesen nem mindegy, milyen minőségű kávét fogyasztunk!

Te milyen kávét szoktál inni?

Én olyan kávét iszom, amely egészséges és gyógyító hatása is van.

Nálam már bizonyított!


A DXN kávé nemcsak kiváló minőségű, 100%-os egzotikus arabica kávébab őrleményből készül, hanem 100%-os ganodermával keverik mesterséges színezék, ízesítő és tartósítószer nélkül!

Egy korábbi blogbejegyzésemben már írtam a szervezetre mért nagyon jó hatásairól, melyet az alábbi linken elolvashatsz:


>> http://evoncafe.blogspot.hu/2016/08/egy-igazan-finom-jo-minosegu-es.html <<


Te is kipróbálnád a gyógyhatását és a finom ízét?
Nézd meg webáruházunkban a kínálatot az alábbi linkre kattintva:



Bármilyen kérdésed van, szívesen segítek!

>> Elérhetőségeim ide kattintva éred el. <<

>> Ha törzsvásárlói áron szeretnéd (25%-al olcsóbban) megvásárolni, akkor a további információért kattints ide. <<

Szép mosolygós napot!


„Ne gyorsan gazdagodjunk meg, hanem nagyon!”
Olvasd tovább »

2016. szeptember 23., péntek

Mennyire ismered a kávétípusokat?

Szereted a kávét?




Az ízét, vagy az illatát, szinte mindenki ismeri.
Sokan azzal is tisztában vannak, hogy koffeint tartalmaz.
Az egyes kávétípusok közül, ugye ismerős az eszpresszó, a capuccino és a nescafé.....



Ha megkérdezik tőled, hogy mi az a Con panna, vagy a Baci, akkor tudod rá a választ? Az emberek többsége azt se tudja, eszik e, vagy isszák.....


Összeállítottam egy listát, az ismertebb kávéspecialitásokból.

Eszpresszó

Minden kávéspecialitás alapja. Egy csésze 2/3-át tölti ki, ez kb. 30-35 ml. A jó eszpresszó mogyoróbarna színű, márványosan krémes-habos felső réteggel.


Ristretto


Intenzív, fekete, extra erős. A szokásos adagja (20-25 ml), nem a víz mennyiségének változtatásával, hanem a darálási finomság növelésével készítik. Erőteljesebb, aromásabb ízű, sűrűbb állagú koncentrált eszpresszó.

Doppio

Dupla kávé. Kétszeres mennyiségű őrölt kávéból és vízből készül.

Cappuccino


Az eszpresszó mellett a legismertebb olasz kávé fajta. Olaszországban így készítik: 1/3 eszpresszó, 1/3 forró tej, 1/3 tejhab, esetleg kakaópor a tetejére. A cappuccino az olaszoknál reggeli ital, melyet speciális csészékben szervíroznak, s hozzá valamilyen friss péksüteményt kínálnak.


Cappuccino chiaro

A szokásos capuccino-nál több benne a tej - 1/4 rész tej, 1/4 rész tejhab.

Cappuccino scuro

A szokásos capuccino-nál kevesebb benne a tej - 1/4 rész tej, 3/4 rész tejhab.

Frappuccino


Eszpresszót cukorral és folyékony tejszínnel jól összekevernek. Ezt lehűtik, és üvegpohárba öntik, melybe jégkockákat tesznek.

Caffè macchiato


Egy rendes adag eszpresszó minimális tejhabbal a tetején. Gyakran kisebb üvegpoharakban szervírozzák. Az alapanyagok megegyeznek a capuccino-éval, de más ízhatású - a caffé macchiato erőteljesebb, koncentráltabb.

Latte macchiato

Apohárba előbb lágyan gőzölt habosított tejet öntenek, majd 1-2 perces várakozást követően vékony sugárba belecsurgatnak egy adag eszpresszót. A jól elkészített tejhab és a jó ütemezés eredményeképp réteges ital alakul ki - alul forró tej, felette egy intenzív eszpresszó, majd egy lágy tejhab. Alternatívaként kínálják ízesített sziruppal is, ekkor a szirup kerül a pohár aljára negyedik rétegként. Élénkítő hatása kicsit később jelentkezik, de intenzívebb és hosszabban tart.


Latte vagyis tejeskávé


Sok gőzölt tej, kevés eszpresszó.

Flat white


Igen divatos kávéital, 1/3 rész eszpresszóból (vagy dupla ristrettóból) és 2/3 rész mikrohabból (vagy barista habból) áll; utóbbi hígabb, mint a sima capuccino-é. Lágy, bársonyos, könnyed – ezzel szoktak a baristák mintákat varázsolni a kávé tetejére.

Kapuziner


Az eszpresszó (Ausztriában gyakran az eszpresszónál tovább főzött, erősebb, keserűbb mokkakávé) tetejére kevés tejszínhabot tesznek (vigyázat, a névhasonlóság ellenére ez nem kapucsínó!)

Lungo


Caffé lungo = hosszú kávé, a szokásos mennyiségnél valamivel több vízzel készül (az őrlést valamivel durvábbra veszik). Eszpresszó-csészében kínálják, és az eszpresszóval megegyező kávémennyiséget tartalmazza, azonban a csészét szinte színültig megtölti. A kávé hígabbá válik, íze viszont csak kevésbé intenzív, mint az eszpresszóé.

Mocha


Kb. 30 ml csokoládészirup (a mennyiség ízlés szerint változhat) kerül a csésze aljára, erre főzik rá az eszpresszót, összekeverik, felgőzölt tejet adnak hozzá, esetleg kis tejhabbal, végül felvert tejszínhabbal koronázzák.


Mélange


Az eszpresszót forró vízzel kétszeresére hígítják, ugyanennyi felgőzölt tejjel és némi tejhabbal tálalják.

Wiener Mélange


A tejeskávé tetejére kevés csokoládét hintenek.

Con panna


Ez csupán annyit jelent, hogy tejszínhabbal díszítik az eszpresszó tetejét.

Café au lait


Gőzölt tej és dupla kávé (nem eszpresszó!) fele-fele arányban.

Affogato


Egy gombóc vaníliafagyi, eszpresszóval leöntve. Ideális desszert egy kiadós ebéd után. Különösen forró nyári délutánokon rendelnek ilyet az olaszok.

Espresso sorbetto


Az espresso sorbetto frissítő kávékülönlegesség, desszertként is, két fogás között is fogyasztják. 350 ml eszpresszót lefagyasztanak a jégkockatartóban, majd a kávé-kockákat összemixelik 4 kockacukorral és 500 ml zsírszegény tejjel. Csészébe vagy üvegpohárba töltik és szívószállal szervírozzák.

Freddoccino


Dupla ristrettóhoz cukorszirupot és a hideg tejet, valamint jégkockákat adnak, összerázzák egy shakerben (vagy keverik blenderben), magas üvegpohárban kínálják. Hideg tejből készült tejhabbal díszítik.

Baci


Üvegpohárban szervírozott kávékülönlegesség – 2/3 eszpresszó + 1/3 folyékony tejszín

Bicerin


Torino specialitása a bicerin, sokáig csak az arisztokraták itala volt, mivel a hozzávalók nagyon drágák voltak. Elkészítésekor forró kakaó van alul, arra öntik az eszpresszót, azt megszórják fahéjjal, és végül apránként, hogy réteges maradjon, felöntik tejhabbal. Elegánsan előkelő.


Americano


A hosszú kávé egy még hosszabb változatáról van szó - az eszpresszót forró vízzel felhígítják. Hosszú kávé lesz belőle, de nem olyan, mint a németeké, hanem olyan, amely valamelyest megőrzi az eszpresszó ízét. Nagyobb csészében vagy magasabb pohárban szervírozzák.

Corretto

Caffé corretto = „feljavított” kávé, ugyanis az eszpresszóba valamilyen alkoholt öntenek (vagy csak melléteszik). Az alkohol leggyakrabban grappa vagy brandy, ezekből is a legjobb minőségűek.

Shakerato


Egy adag eszpresszót cukorral és jégkockával alaposan összeráznak és koktélpohárban szervírozzák. Különösen Olaszország déli részén kedvelik. Létezik egy olyan verziója is, mely szerint az eszpresszót hideg tejjel és cukorral rázzák össze. Kiöntve olyan, mint egy capuccino shake.

Franziskaner


Olyan, mint a mélange, de tejhab helyett tejszínhabbal.


Café creme, vagy Caffè crema


Ez az ital nagyjából 180-240 ml, az eszpresszóhoz képest durvábbra őrölt kávéból készül és hosszabb idő alatt folyik le. Leginkább Franciaországban, Svájcban, Skandináviában és Észak-Olaszországban kedvelik.






Mi ganodermás kávéból készítjük el az eszpresszónkat, a capuccino-t, vagy a Con panna-t ... , amely nemcsak finom, hanem még az egészségünkre is nagyon jó hatással van.

Kattints az alábbi linkre és tudj meg többet róla:


>> http://evoncafe.blogspot.hu/2016/08/egy-igazan-finom-jo-minosegu-es.html <<


Tekintsd meg kínálatunkat webáruházunkban az alábbi linken:


>> WEBÁRUHÁZ <<


Bármilyen kérdésed van, szívesen segítek!

>> Elérhetőségeim ide kattintva éred el. <<


Szép mosolygós napot!

„Ne gyorsan gazdagodjunk meg, hanem nagyon!”
Olvasd tovább »